Újra fojtogat a szmog – sürgős intézkedésekre van szükség
Budapesten a kisméretű szálló por szennyezés elérte a határérték kétszeresét, ezért elrendelték a szmogriadó riasztási fokozatát. Magyarországon évente 16 ezer ember hal meg a részecskeszennyezettség miatt, ezért sürgős intézkedésekre van szükség. Az állam és Budapest azonban még a meglévő programokat sem hajtja végre, amivel százezrek egészségét veszélyezteti.
A legnagyobb egészségügyi problémát jelentő kisméretű szálló por (PM10) szennyezés fő forrása a közlekedés, azon belül is a dízel járművek. Ezért a szennyező járművek és általában a forgalom korlátozása hozhat jelentős javulást. A PM10 szennyezéshez hozzájárul még az is, hogy gázárak emelkedésével egyre több háztartás tér át a fafűtésre, ami megfelelő – skandináv országokban kötelezően előírt – porleválasztók hiányában igen szennyező. A Lehet Más a Politika régóta sürgeti a Fővárosi Önkormányzatot, hogy hozzon intézkedéseket a jogszabály által előírt levegőminőség biztosítására a lakosság egészségének védelme érdekében.
Évente körülbelül 16 ezer ember hal meg a részecske-szennyezés miatt Magyarországon, ami Európában az egyik legrosszabb adat. A PM10 szennyezés egy évben legfeljebb 35 napon haladhatja meg az egészségügyi határértéket, ehhez képest Budapesten már március elején elérte ezt a számot, az Erzsébet téren pedig már több, mint 60 ilyen nap volt az idén. A légszennyezettség miatt az Európai Bizottság már korábban eljárást indított Magyarország ellen. Az uniós eljárással összefüggésben a kormány októberben határozatot fogadott el a kisméretű szálló por csökkentésére, ami az LMP programjának számos elemét is tartalmazza: forgalomcsillapítást a városokban, a városi áruszállítás ésszerűsítését és a buszok cseréjét. A kormányhatározatban szereplő intézkedési program javasolja a hazai zöldek által is sürgetett alacsony emissziós övezetek (LEZ) létrehozását a városok belső részeiben, ahová nem hajthatnak be szennyező járművek. A német városokban bevezetett intézkedés az egyik leghatékonyabb módja a közlekedési légszennyezés kibocsátás csökkentésének. Berlinben 2008 óta létezik ilyen zóna, és 2010-től a város jelentős részére csak a legtisztább, zöld matricás (legalább Euro 4 környezetvédelmi osztály) járművek hajthatnak be. Az intézkedés hatására három év alatt felére csökkent a közlekedésből származó korom a forgalmas utak mentén, és negyedével csökkent a magas légszennyezésnek kitett lakosok száma. Ilyen jellegű intézkedésről korábban a Főváros is határozott, de a rendelkezés a mai napig nem lépett életbe. A közlekedési intézkedések mellett szükség van fűtéskorszerűsítés támogatására és a távfűtés versenyképességének javítására is.
A fővárosnak sürgősen el kell készítenie egy PM10 csökkentési programot és be kell vezetnie a javasolt intézkedéseket. Kiemelten kell kezelni a BKV buszok cseréjét és a városnéző és turistabuszok szabályozását. Javasoljuk a lakosság folyamatos, megfelelő tájékoztatását, és a tehergépkocsik behajtási díjának több kategóriába sorolását a szennyezőanyag kibocsátásuk alapján. A forgalom csökkentése érdekében be a főváros vezesse be az autómegosztást (carsharing), a tervezett dugódíjnál pedig figyelembe kell venni az autók környezetvédelmi besorolását. A városházának, a fővárosi cégeknek és intézményeknek példát kellene mutatniuk az alacsony kibocsátású, illetve alternatív meghajtású gépjárművek használatával. Mindezeken túl a fővárosi szmogriadó rendelet is megérett az újragondolásra, hogy valóban alkalmas legyen a szmog radikális csökkentésére.
Somfai Ágnes
LMP fővárosi frakció





