BKV – újabb szög a demokrácia koporsójában

2012. február 15. szerda

A BKV körüli politikai csatákban egyértelművé vált a Fidesz demokráciához való viszonya és a NER hazugsága. Eddig „csak” gazdasági kérdésként merült fel a BKV kritikus helyzete, mostanra azonban már a Fidesz antidemokratikus kormányzásának ékes bizonyítéka lett.

A Fidesz múlt heti frakciótanácskozásáról Orbán Viktor azt üzente, hogy Budapest nem várhat segítséget a kormánytól. A héten pedig a parlament Rogán Antal vezette Gazdasági Bizottsága még tárgyalását is elvetette egy BKV finanszírozást érintő LMP-s javaslatnak. Ezzel minden korábbinál egyértelműben leleplezte a hazugságot, amit a Nemzeti Együttműködés Rendszere jelent. Az egynapos törvénykezés bevezetésével a Fidesz már ellehetetlenítette, hogy az ellenzék érdemben megvizsgálhassa, és reagálhasson a Fideszes törvényjavaslatokra. Most nyilvánvalóvá tették, hogy nem is érdeklik őket ellenzék, és az általuk képviselt állampolgárok javaslatai. Ez bizonyíték arra, hogy a Fidesz a demokrácia minimumára, más vélemény meghallgatására sem hajlandó.

Az LMP már közzétette a BKV fenntartható finanszírozási modelljét, amelyben középtávon szerepel a kormány által is javasolt 1:1 – egyenlő állami és fővárosi hozzájárulás – modell (http://budapest.lehetmas.hu/hirek/1695/lmp-kialakithato-egy-fenntarthato-bkv-finanszirozasi-modell/). Ennek központi eleme a fogyasztói árkiegészítés teljes megtérítése. Cserébe a BKV a központtól nézve továbbra is lényegében nullszalldós lesz, hiszen évente kb. 30 milliárdot – az állami normatív támogatásnak megfelelő összeget – fizet be a közlekedési cég adók és járulékok formájában a költségvetésbe. Az LMP még 2011-ben önálló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a közösségi közlekedés fogyasztói árkiegészítésére vonatkozóan. Hétfőn az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának kormánypárti és fideszes többsége azonban nem támogatta még azt sem, hogy egyáltalán az Országgyűlés megtárgyalhassa ezt a javaslatot.

A Fidesz nem a külföldi érdekek ellen vív szabadságharcot, hanem az országot szeretné magának kisajátítani. Mostanra egyértelművé vált, hogy a BKV semmi mást nem jelent a Fidesznek, mint egy csatát ebben a harcban, és nem érdekli őket, hogy ezzel milliók életével játszanak.
Az LMP hetek óta mondja, hogy  a kormány fizesse meg a tartozását! Ez nem a cég támogatása, hanem a kötelezően előírt utazási kedvezmények megtérítése! Ez elől azonban elzárkózik a kormányzat. Egyértelműen látszik, hogy a Fidesz döntött: csődbe viszi a BKV-t, ezzel Budapestet, és nem érdekli, hogy mi lesz az itt lakó és dolgozó emberekkel.

2012-02-15
Scheiring Gábor
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja
LMP fővárosi frakció