Home

Program

Budapest az elmúlt húsz évben teljesen leszakadt a régiós fővárosoktól. Míg a kontinensen szinte mindenütt a fenntartható városfejlesztés került a középpontba, Budapesten egész más történik: a főváros ma nem az ott élőké, hanem különféle beruházók, ügyeskedők és sleppjük martalékává lett.

Célunk visszaadni a fővárost a budapestieknek és vissza- illetve beengedni a városba mindazt, ami miatt érdemes itt élni: a jó levegőt, a zöldet, a tisztaságot, a kerékpározást és a sétát, a kulturált és színvonalas városi közlekedést, a kikapcsolódási és szórakozási lehetőségeket, az emberléptékű, a városi ember igényeit helyben kiszolgáló üzleteket és szolgáltatásokat.

Mindezt úgy. hogy az önkormányzatok és cégeik nyilvános szerződéseit és számlavezetéseit átláthatóvá tesszük, és így a részvételi költségvetés intézményein keresztül a lakosság bevonásával születnek meg a fontosabb döntések.

Így jutna pénz a Duna-tengely fejlesztésre, a panelfelújítás folytatására, a kismamáknak is fontos akadálymentesítésre, a bérlakás-program folytatására, az egészségügy fejlesztésére, kulturális beruházásra és értékmentésre.

Az LMP budapesti programja (letölthető PDF)

A program fejezetei:

  1. Ön dönt! 
  2. Fenntartható közlekedés Budapesten
  3. A városi terek újrarendezése
  4. Hatékony épületek, takarékos város
  5. A város zöldje, a zöld város
  6. Az emberi város
  7. Lehet független a kultúra!