A város zöldje, a zöld város (Budapest-program 5. fejezet)

Az emberléptékű városban az épített és az élő környezet harmonikus egységet alkot. A közcélú zöldfelületek kezelése az erőforrás-gazdálkodás szerves része, a környezet- és egészségtudatos városfejlesztés hosszú távú stratégiai ágazata. Az egészséges városban a zöldfelületek aránya elég nagy ahhoz, hogy ökológiai potenciáljukkal ellensúlyozni tudják a városi környezet káros hatásait, hozzájárulnak a levegő minőségének javításához, növelik a páratartalmat, csökkentik a porszennyezést és a hőingadozást. Elegendő teret adnak a sport-, játék- és rekreációs tevékenységekhez, oldják a város sűrűn beépített területeinek zsúfoltságát, merevségét. A jól működő zöldfelületek szervesen illeszkednek a város szerkezetébe, ökológiai és rekreációs funkciójuk mellett elválasztó, védelmi, esztétikai és gazdasági szerepet is ellátnak; teret adnak az együttléthez, harmóniájukkal emelik a város esztétikai és turisztikai értékét, hozzájárulnak az ott lakók lelki egészségéhez, jólétéhez és a környező ingatlanok forgalmi értékéhez.

5.1 Városi zöldfelületek

Budapest világelső: a világ első közcélú városi parkja, a Városliget

Voltak nyilvános parkok korábban máshol is, de az, hogy egy város telket különítsen el azért, hogy arra parkot tervezzen és építsen, és azt közpénzből a köz javára üzemeltesse – ez itt valósult meg először. Legyünk rá büszkék, és folytassuk – vagy inkább elevenítsük fel – a jó gyakorlatot! Összehasonlításképpen: a fővárosi önkormányzat kezelésében lévő, idegenforgalmi és városképi szempontból kiemelt jelentőségű közparkokra és fasorokra 2010-ben 1,474 milliárd forint előirányzat áll rendelkezésre, ami 571,1 hektár park esetén csupán 258 forintot jelent egy m²-re.

A fővárosi zöldterületek átlagos állapota messze elmarad a kívánatos szinttől: a növényzet leromlott, kikopott, a fák elöregedettek, betegek, a cserjék felkopaszodtak, a gyep kitaposott, elgazosodott, ökológiai értéke csekély. A burkolatok, parkbútorok, játszószerek mennyisége, minősége és állapota sem megfelelő, ezért a zöldfelületek ma nem alkalmasak pihenésre, sportolásra, játékra. A leromlott állapot bátorítja a további rongálást, hulladéklerakást. Csak a megfelelő fenntartás képes megteremteni és megőrizni a meglévő zöldfelületek ökológiai, esztétikai és használati értékét.

Az önkormányzatok és szakcégek ma a beruházás jellegű tevékenységekben (új építés és felújítás) érdekeltek, ezért a fenntartási költségeket a minimálisra igyekeznek csökkenteni: jellemző, hogy a drágán elvégzett nagy beruházások eredményét csak egy-két évig élvezhetjük, mert azok karbantartás híján gyorsan lepusztulnak, és így 10-15 évig újra egy lehangoló létesítményt nézhetünk – hogy aztán majd megint sokat költsünk a rekonstrukcióra. Ez fenntarthatatlan és pazarló gyakorlat, ráadásul valamennyiünk életébe vág: amíg a park, játszótér felújítására várunk, azalatt már iskolás lett egy gyerek, aki addig ott játszhatott volna.

A várostervezésben és -gazdálkodásban az építészeti, közlekedési és beruházói szemlélet az uralkodó, a zöldterületek viszont éppen ezekkel ellentétes módon működnek. Egy jó park kialakítása és fenntartása folyamatosan költségekkel jár, miközben a haszna csak évek, évtizedek múltán jelentkezik. A zöldfelületek környezeti hatásai azonban jóval túlmutatnak helyrajzi adataikon; a jobb életminőséghez való hozzájárulásuk messze meghaladja a közvetlenül kimutatható pénzbeli megtérülést. A fenntarthatóság felől nézve a parkok nem „beépítetlen területek”, hanem az emberléptékű, élhető és egészséges város alapsejtjei, az agglomerációtól a város közepéig zöld folyosókkal összekötött zöldfelületi rendszer részei.

A fővárosi közparkok és közkertek összterülete mintegy 1100 hektár, ami hét nagyobb és több kisebb parkból tevődik össze. Budapesten az egy főre jutó közcélú zöldterület nagysága 6,2 m², az erdőterületek figyelembevételével ugyanez már 40 m². Elsősorban tehát a lakóterületi és a lakásközeli közparkok esetében jelentkezik hiány – amelyeknek ráadásul az elhelyezkedése is nagyon egyenetlen: a belvárosban (a VI., VII. és részben a VIII. kerületben) a 300 méteren belüli, mindennapi használatra elérhető közparkok 1 főre eső területe mindössze 4 m². Érdekes módon a közcélú zöldterületekkel való ellátottság a kertes övezetekben is alig több ennél: 4,5 m². A belső, ismert, attraktív és elérhető parkok (Margitsziget, Gellérthegy) erős túlhasználatnak vannak kitéve, miközben például a vonzó látványosságok és kapcsolódó lakóterület nélküli Népligetet alig használják. Összességében a főváros lakosságának negyede számára nincs elérhető távolságban a mindennapos kikapcsolódásra alkalmas közcélú zöldterület, a többiek jó része is be kell, hogy érje a minőségi szolgáltatást nem nyújtó lakótelepi zöldfelületekkel. A zöldfelületek legérzékenyebb elemében, az út menti fasorokban ma több mint 500 ezer fa él, miközben minden ötödik fahely üresen áll. A területfejlesztések a főváros átszellőzésében kulcsszerepet játszó külső zöldfelületi gyűrűt alkotó mezőgazdasági termőterületeket és a városperem menti erdők területét csökkentik leginkább, miközben a város belső és külső területei közti átmeneti övezetben nagy egybefüggő felhagyott iparterületek fekszenek. Ezeknek a rozsdazónáknak az átgondolt, minőségi területfejlesztése magas zöldfelületi arányával a külső zöld gyűrű és a belső parkok közötti zöld folyosót is biztosítana.

Természetes élőhelyek védelme Budapesten

A világ fővárosai közül Budapest területén találhatók a legnagyobb arányban természetes élőhelyek, ezért ezeknek a területeknek a megóvása különösen fontos feladat. Jelenleg a főváros területének 10%-a áll védelem alatt. Ez ugyan nemzetközi összehasonlításban is jó arány, a gyakorlatban azonban valóban csak védelemről, nem pedig fejlesztésről, értéknövelésről van szó. Az élőhelyek kezelését és védelmét magasabb színvonalon kell ellátni ahhoz, hogy az ott élő állat- és növényfajok megmaradjanak. Fel kell térképezni az értékes, még védelem alatt nem álló élőhelyeket és védelem alá kell helyezni azokat.

Be kell vezetni a felelős, fenntartható zölderőforrás-gazdálkodást. Ez annak deklarálásán alapul, hogy a közösségi zöldfelületek biztosítása az önkormányzati szolgáltatás része, amelyet a közösség tagjainak adójából, a lakosság számára alakítanak ki és tartanak fenn. A zöldfelületi beruházások során éppen ezért figyelembe kell venni a lakosság használati igényeit, a terület városszerkezeti szerepét, a későbbi fenntarthatóságot.

5.2 A zöldfelületek gondozása

Budapest zöldfelületeinek kezelése jelenleg számos intézmény és közigazgatási szerv között oszlik meg. A kiemelt jelentőségű zöldfelületek, fasorok, zöldsávok a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában vagy kezelésében állnak. Az esetleges szempontok szerint felosztott fővárosi zöldfelületek különböző részeinek fenntartását más-más ügyosztályok és különböző kerületek koordinálják, ami ellehetetleníti az egységes zöldfelület-gazdálkodást: számos fasorban a fa út felőli oldalát a főváros, míg a járda felőli oldalát már a kerület kezeli. Emellett a 23 kerület elvileg önálló zöldfelület-gazdálkodást folytat.

A növényzet viszont nincs tekintettel az ágazati és kerületi felosztásra: vitalitása erősen függ a saját maga kialakította mikroklímától. Egy magányosan álló fa vagy egy kis zöldfelület ezért – hozzánk hasonlóan – nagyságrendekkel kiszolgáltatottabb, mint a természeti környezetben élő társai. Mivel a parkhasználat mértéke és minősége is erősen eltérő a különböző övezetekben, a túlhasználatból adódó többletterheket csak fővárosi szinten lehet kiegyenlíteni.

Az erdőterületek kezelése a főváros egyéb zöldfelületeitől teljesen elkülönülten történik. A fővárosi és a környező erdőterületek jelentős részével jelenleg nem Budapest gazdálkodik, azaz nem jut kellő szerephez az ezekről szóló döntésekben, holott a város levegőjének tisztasága nagymértékben éppen ezektől függ. A közös stratégia és a tehermegosztás hiánya ma azt eredményezi, hogy az agglomeráció zöldterületeinek hasznosításában a főváros és a környező települések sok esetben ellenérdekeltek, és a lakóterület- és iparfejlesztések éppen az erdőterületek és zöldterületek rovására valósulnak meg. Nyilvánvaló, hogy a zöldfelület-gazdálkodásban sem csak a fővárost, hanem a környező településekkel együtt alkotott rendszerét, az agglomerációt kell egységként kezelni: a szűk érdekeken túlmutató összefogásra, intézményesített együttműködésre van szükség.

A meglévő parkok kialakítása, karbantartása nem tartott lépést a megváltozott életmódbeli és rekreációs igényekkel. Ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat a városi köztereken, elengedhetetlen egy ingyenes, tiszta és lehetőleg 24 órában látogatható fővárosi nyilvános WC-hálózat kialakítása (részben a meglévő, használaton kívüli egységek újraélesztésével) – játszóterek közelében gyerekvécével és pelenkázóval. Ennek híján továbbra is a parkba „mennek ki” a szükséget érzők. A városi utcákon, köztereken rendeltetésszerűen működő ivóvízkutak felállítása és fenntartása a városi életminőség javításának egyik legfontosabb eszköze – ezek kialakítására a színvonalas, egységes és használattűrő utcabútorzat egyéb elemeivel együtt pályázatot kell hirdetni.

Tűrhetetlen, hogy a zöldfelület ma sokfelé csupán kutyasétáltató hely! A kulturált kutyatartás elterjedése nemcsak köztisztasági és állatvédelmi kérdés; az elmagányosodás, az ember-ember kapcsolatok elvesztése, kiüresedése súlyos társadalmi probléma, és az ebtartás elterjedése ennek és az élő környezet iránti vágynak is jelzése. De éppen az elegendő zöldfelület és közösségi tér, a közösségi élet lehetőségeinek bővítése lehet a kiút egyik eszköze. A kutyafuttatók építése inkább elfogadható szükségmegoldás, mint a kérdés megnyugtató megoldása, ezek fokozottan igényes fenntartása viszont alapkövetelmény.

A zöldfelülethez kapcsolódva jelentősen növelni kell az ingyenes és jól felszerelt közösségi sportolási lehetőségeket (kerékpáros és gördeszkapályák, mászófalak, futball- és kosárlabdapályák építésével). Fel kell ismerni, hogy a parkhasználati igények megváltoztak. Be kell tartani a közparkokban, zöldfelületeken a gépkocsik parkolására vonatkozó tiltásokat, de biztosítani kell parkjaink mindenki számára való kényelmes elérhetőségét. Elfogadhatatlan például, hogy a Városliget babakocsival vagy kerekesszékkel közösségi közlekedési eszközön nem érhető el.

5.3 A fenntartható zöldterületekért

A városi zöldfelületek talán legfontosabb szerepe az egészséges környezet biztosítása. A zöldfelületek képesek leghatékonyabban ellensúlyozni a városi levegő két legkárosabb tulajdonságát: a szárazságot és az egészségkárosító anyagokat is szervezetünkbe juttató szálló port. A zöldfelületek körüli nedvesebb levegő csökkenti a szálló por mennyiségét, és a növényzet a hőingadozást is mérsékli. Századunkban a városi növényzet legnagyobb problémája éppen a vízhiány, és a vízkészlet megtartása az erőforrás-gazdálkodás stratégiai kérdése. Ennek legkézenfekvőbb eszköze az élő felületekben való „raktározás” lehet: tavakban, ártereken – és a közparkokban. Ma a csapadékot jellemzően zárt rendszerben elvezetjük, miközben a drága ivóvízhálózatból öntözünk. Sokkal ésszerűbb lenne a tetőkön, burkolt felületeken összegyűlő csapadékvizet közvetlenül a legközelebbi zöldfelületre vezetni. Ezért felül kell vizsgálni a meglévő zöldfelületek vízellátását, és új beruházásokat csak megfelelő vízellátással együtt és lehetőleg vízáteresztő burkolatokkal szabad kivitelezni. Meglévő parkjaink tönkrement vagy „gazdaságtalan” öntözőhálózati rendszereit újra üzembe kell állítani.

A fővárosi felszíni vízfolyások legnagyobb része kiépített mederben, „vízi közműként”, nem élővízként folyik. A patakok (Ördögárok, Gyáli-patak, Aranyhegyi-patak, Rákos-patak) revitalizációjára van szükség: élő, ligetes erdősávval övezett patakokká kell alakítani őket – a vonatkozó tervek készen, megvalósításra várnak. A Dunával való élő kapcsolat kialakításáról, mint a városfejlesztés legizgalmasabb irányáról pedig máshol is szólunk.

Szabályozási eszközökkel (zöldterület-beszámítással) és gazdaságilag is támogatni kell a lapos- és enyhe hajlású tetők zöldtetővé alakítását és új épületek ilyen módon való kialakítását. Ma még kevésbé ismertek a zöldtetőkben rejlő lehetőségek, pedig a zöldtetők esztétikai funkciójukon túl a városi víztömeg-megtartásban, a száraz és szélsőséges városi klíma javításában és az épületek hőingadozásainak tompításában, ezáltal a fűtési és hűtési energiaigény csökkentésében is fontos szerepet játszhatnak. Hasonlóan támogatandó a külső falak jól megválasztott növényzettel való befuttatása, amivel szintén jelentős lélegző, párolgó, élő zöldfelületet nyerünk.

A zöldterületek értéke

A ma elterjedt szűklátókörű gazdasági szemlélet szerint a zöldterület mindig hátrányban van az épületekkel, építményekkel szemben, mert az általa képviselt érték nem közvetlenül a terület tulajdonosánál vagy kezelőjénél jelentkezik haszonként – és nem rövid távon. Az az energia és anyagi forrás, amit ma a zöldfelületekbe fektetünk, a következő nemzedékek testi-lelki egészségében fog látványosan megnyilvánulni.

A zöldfelületek értéke sok tényezőből áll össze: a terület nagysága, a területen élő növények mennyisége, minősége (növényfajok, társulás, élőhely), egészségi állapota, vitalitása, a terület elhelyezkedése (belső városmag vagy külső övezet), esztétikai és rekreációs használati értéke, klímavédelmi, egészségmegőrző hatása, pszichikai hatása. Különösen ez utóbbiak közvetlenül nehezen számszerűsíthetők, bár az ingatlanpiac a környező ingatlanok áraiban érzékenyen reagál a zöldfelületi ellátottság változásaira.

Elméletileg ma is létezik az önkormányzatok zöldvagyon-katasztere, ami a zöldterületek, fasorok elhelyezkedésének értékét is figyelembe veszi. Felül kell vizsgálni a zöldvagyon értékelési rendszerét, és ennek használatáért legalább ugyanolyan tarifával kell fizetni, mint az út- vagy közműhasználatért.

A helyi adók és kedvezmények ésszerű, átlátható és rugalmas rendszerével lehet és kell orientálni az épületek tulajdonosait, az építtetőket, bérlőket a zöld szempontok figyelembevételére. Éppen helyi léptékben van esélye a szemléletváltásnak: annak, hogy végre ne elvonásokról és juttatásokról, hanem a közös zölderőforrásunkkal való felelős gazdálkodásról. A megújuló demokrácia elemeként olyan helyi adó- és kedvezményrendszert kell felállítani, ami a közös terek, zöldfelületek minőségi fenntartása és fejlesztése felé mutat. Ehhez az önkormányzat, a civil szféra és az egyén érdekeit össze kell hangolni. Nem elég a rendszer kialakítása: a lakosságnak tapasztalnia kell, hogy bevonják a döntésekbe és látnia kell, mire fordítják a kiadásokat!

5.3 Zöldfelületek megújítása 2014-ig

Városi zöldfelületek

• Elvégezzük a szabályozásban kijelölt zónák erdősítését és az üres fasori helyek fásítását.

• Kezdeményezzük a Népliget revitalizációját.

• Új beépítések, út- és parkolóépítések esetén arányos zöldfelület-fejlesztést követelünk meg.

• A zöldfelületi fejlesztéseket is bevonjuk a részvételi költségvetés és közösségi tervezés körébe.

• A meglévő, élő, egészséges növényzetet értéke alatt kezelő szabályozást felülvizsgáljuk.

Zöldfelületek gondozása

• Kidolgozzuk és betartatjuk Budapest egységes, agglomerációs szinten átgondolt zöldfelületi stratégiáját.

• A karbantartás elmaradásából származó értékvesztést és a lakossági életminőség-romlást is mérlegre téve ésszerűen növeljük a fenntartási költségeket, akár a beruházások rovására is.

• Létrehozzuk és üzemeltetjük az ingyenes nyilvános illemhelyek hálózatát.

• Ivókutakat helyezünk el a köztereken, utcákon, parkokban.

• Ingyenes szabadtéri sportpályákat biztosítunk a közterületekhez kapcsolódóan.

• Növeljük a közparkok hozzáférhetőségét a kapcsolódó infrastruktúra, elsősorban a közösségi közlekedés fejlesztésével.

Zöldterületek

• Revitalizáljuk a felszíni vízfolyásokat.

• Megteremtjük a zöldfelületekre történő közvetlen csapadékvíz-bevezetés lehetőségét és ösztönzőkkel segítjük elterjedését.

• A fővárosi szabályozásban ösztönözzük a zöldtetők és zöld homlokzatok kialakítását.

• Felülvizsgáljuk és naprakészen tartjuk a közösségi zöldvagyon-katasztert.

• A helyi adók és kedvezmények rendszerén keresztül jutalmazzuk a zöldfelület létesítését és fenntartását, és büntetjük a csökkentését: a zöldvagyon használatáért fizetni kell.